Kezdőlap

Csung Jüan Csikung – Csikung világa

A névválasztásról

A kedves érdeklődő most egy olyan világba léphet be, amiről idáig még nem is sejtette, hogy létezhet. Hasonló ez ahhoz, mint amikor a mesék világába lépünk be. Miközben nézzük a mesét elfeledkezünk a bajainkról, szomorúságunkról, betegségeinkről. De mihelyt véget ért a mese, újra ott állunk a valóságban, előttünk a feltornyosult problémákkal.

Ha valaki belép  a csikung világába az olyan mintha a csodák birodalmába lépett volna be.

Az embereknek ősidőktől fogva vágyaik és céljaik vannak. Ahogy az ember idősödik, egyre több vágyát, célját tudja teljesíteni.  De vajon lehetséges-e az összes vágyunkat megvalósítani? Ha az összes vágyunk teljesülne, akkor boldog emberek lennénk?  Valószínüleg nem. Egy rövid időre lehet hogy elégedettek lennénk, de ez nem lenne tartós. Újabb vágyak merülnének fel a tudatos- és a tudatalatti énünkből. Ezért egyfajta belső nyugtalanság lenne úrrá rajtunk és újra ott tartanánk, ahol elkezdtük.

 Akkor a vágya jók vagy rosszak?

A csikung egyik alapillére a jin – jang egyensúly. Ami azt jelenti, hogy minden dolognak, tevékenységnek van egy ellentétpárja. A jó nem létezhet rossz nélkül és fordítva. Tehát ha van jó, akkor rossz is van. Ha a pozitív értelmezést nézzük, akkor  a vágyra, mint hajtóerőre tekintünk. Ez mozgatja a világunkat, ez mozdítja elő a fizikai világ fejlődését. Ha annak idején nem fogalmazódott volna meg az a vágy az emberekben, hogy tudjanak egymással úgy beszélgetni, hogy fizikailag nem egy helyen vannak, akkor nem született volna meg a telefon. A vágy ebből a szempontból hasznos dolog.

Ugyanakkor a vágyakra lehet úgy is tekinteni, mint  méregre. Ha ezeknek rabságában élünk, nem látjuk a távoli, igazi céljainkat. Mindig csak az aktuális vágyunkkal lennénk elfoglalva és nehezen érnénk el a belső nyugalmat, az igazi boldogság állapotát.

Mi lehet a megoldás?

A csikungozás során az ember egyfajta változáson megy keresztül. A kezdő csikungosok azt tapasztalják, hogy sokkal energikusabbá válnak, könnyebben teljesítik a munkahelyi feladataikat, javul a memóriájuk és elkezd javulni a fizikai állapotuk. A betegségük intenzitása csökkenni fog, legyen ez bármilyen komoly betegség (daganatos betegség, asztma, bőrbetegség, izületi bántalom, meddőség). Komolyabb gyakorlás során elérhető a betegség teljes megszűnése. A kínai gondolkodás úgy tartja, hogy gyógyíthatatlan betegség nincs, csak gyógyíthatatlan beteg. Ha a beteg ember valóban szeretne meggyógyúlni, akkor csak élni kell ezzel a nagyszerű lehetőséggel.

A betegségek visszaszorításával párhuzamosan a csikung gyakorlása során újabb érdekességeket veszünk észre. Az ember egyre nyugodtabbá válik, jobban tudja kezelni a stresszes, kiborító szituációkat. Egyre jobban megérti a körülötte lévő dolgok ok – okozati összefüggéseit. A vágyak is átalakulnak. Ami eddig fontos volt, mára már jelentéktelen. A csikung gyakorlásával az ember egészségessé válik, megvalósul benne a lelki egyensúly, a harmónia és különleges képességekre tehet szert.

Ez valóban így van?

Ha teljesen új dolgot hallunk, akkor sosem lehetünk benne biztosak, hogy valóban így van.A puding próbája az evés. Míg az ember nem próbálta ki, nem tapasztalta meg, addig ez csak hit kérdése marad.

Miután  saját tapasztalatra tettünk szert a csikunggal kapcsolatban, akkor már van saját élményünk, ami alapján el tudjuk dönteni hogy tényleg működik-e ez a rendszer. Ilyenkor ez már nem hit kérdése.

A csikung (chikung, quigong) mellett Magyarországon sok lehetőség van különféle egészségjavító, -megőrző technikákat elsajátítani. Ezek közül a legnépszerűbbek, a jóga és a tájcsi (tai chi). A különféle technikák valóban segíthetnek a gyógyulásban, de Önnek kell kiválasztani azt amelyik az Ön számára a leghatékonyabb.

Valóban a csikung a leghatékonyabb megoldás?

Ezt nem állíthatom. De ha Ön kíváncsi arra, hogy mi mindent képes nyújtani a csikung, vagy csak egyszerűen szeretne megismerkedni egy több ezer éves rendszerrel, jöjjön el a következő  igyenes csikung előadásra vagy vegyen  részt a következő csikung tanfolyamon.