Egészségmegörző csikung

Egészségmegőrző belső egyensúly megteremtése

Ez a tradicionális irányzat egy kiemelten egészségmegőrző szemlélet, amelynek során a békéss és harmonikus állapot eléréséhez tudatosan figyelnünk kell az elmére, a fizikai testre és a légzésre is. A hagyományos szemlélet szerint, amíg ezt a három területet szigorúan uralmunk alatt tartjuk, addig a csi (energia) áramlása akadálytalan marad, és a betegségek elkerülnek bennünket.

Az ősi tudósok ezt a fajta gyakorlást „Xiu Qi”-nek, vagyis a csi gondozásának, ápolásának és fejlesztésének nevezték. A „Xiu” kifejezés magát a szabályozást, a finomítást és a fenntartást takarja, amellyel sikeresen megőrizhető a jó egészségi állapot.

Ez a tudatos, kiegyensúlyozott megközelítés alapvetően eltér a Han-dinasztia után elterjedt taoista „Lian csi” módszereitől, amelyek inkább a csi fizikai edzésére és a megerősítésére fókuszáltak.

A korai taoizmus mint tudományos irányzat

A Han-dinasztia uralkodása (i. e. 206 – i. sz. 220) előtt Kínában két kiemelkedő tudományos, egészségmegörző iskola határozta meg a szellemi életet: a konfucianizmus és a taoizmus. Érdemes felidézni, hogy ebben a korai időszakban a taoizmust még távolról sem tekintették vallásnak; sokkal inkább egyfajta racionális, tudományos és filozófiai ágazatként tartották számon.

Alapítója Lao-ce volt, akinek híres műve, a Tao te king (Út és Erény könyve) elsősorban az emberi erkölcsökkel, a belső magatartással és a szemlélettel foglalkozott. Erre az alapra építkezve a Hadakozó Fejedelemségek időszaka alatt Csuang-ce írt egy jelentős könyvet, amely tovább erősítette és kibővítette ezt a tudományos ágazatot.

A taoizmus csak a Han-dinasztia idején kezdett el megváltozni, amikor a Kínába érkező, Indiából eredő buddhizmussal keveredett, és ennek hatására alakult át fokozatosan vallási rendszerré. Emiatt a Han-dinasztia előtti taoista irányzatokat és az ott született csikung irányzatok megközelítéseket tiszta, tudományos alapú tradíciónak kell tekintenünk.

A korai taoizmus mint tudományos irányzat

A Han-dinasztia uralkodása (i. e. 206 – i. sz. 220) előtt Kínában két kiemelkedő tudományos iskola határozta meg a szellemi életet: az egyik a konfucianizmus, a másik pedig a taoizmus volt. Érdemes felidézni, hogy ebben a korai időszakban a taoizmust még távolról sem tekintették vallásnak; sokkal inkább egyfajta racionális, tudományos és filozófiai ágazatként tartották számon.

Alapítója Lao-ce volt, akinek híres műve, a Tao te king (Út és Erény könyve) elsősorban az emberi erkölcsökkel, a belső magatartással és a szemlélettel foglalkozott. Erre az alapra építkezve a Hadakozó Fejedelemségek időszaka alatt Csuang-ce írt egy jelentős könyvet, amely tovább erősítette és kibővítette ezt a tudományos ágazatot.

A taoizmus csak a Han-dinasztia idején kezdett el megváltozni, amikor a Kínába érkező, Indiából eredő buddhizmussal keveredett, és ennek hatására alakult át fokozatosan vallási rendszerré. Emiatt a Han-dinasztia előtti taoista irányzatokat és az ott született csikung irányzatok megközelítéseket tiszta, tudományos alapú tradíciónak kell tekintenünk.

Konfuciánus elvek az egészség szolgálatában

A konfuciánus írások és dokumentumok túlnyomó része az egészség megőrzésének és a megelőzésnek a kérdéskörére fókuszál. Ebben a tradícióban a tudósok a maguk útját járva, önállóan figyeltek oda testük és mentális állapotuk egyensúlyára, amely megalapozta a mai csikung gyakorlatok ősi szemléletét is.

Ez a szemléletmód alapvetően eltért a későbbi, Han-dinasztia után népszerűvé vált egyes taoista irányzatoktól, amelyek még úgy vélték, hogy az egyén sorsa eleve megváltoztathatatlan. Ezzel szemben a konfuciánusok szilárdan hittek abban, hogy a csi (életenergia) erősíthető, és az emberi élet hossza is pozitív irányba befolyásolható.

A tudományos körökben ekkoriban elterjedt mondás szerint „az emberi életben ritkaság a hetven év” (Ren Sheng Qi Shi Gu Lai Xi). Természetesen figyelembe kell venni, hogy az ősi időkben a szerényebb életkörülmények és a modern technológia, valamint az egészségügy hiánya miatt valóban kevesen éltek meg ezt a kort. Ennek ellenére a bölcsek az olyan alapelveket követték, mint az „An Tian Le Ming” (béke az éggel és öröm a sorsban), valamint a „Xiu Shen Si Ming” (fejleszd a testedet és várd a végzetedet), amely magában foglalja a belső harmónia és a testi gondoskodás örökös feladatát.

Hogyan vezetnek a lelki terhek fizikai panaszokhoz?

Mind a konfuciánus, mind a korai taoista irányzat egyetértett abban, hogy a megelőzés, vagyis az egészség megőrzése a legfontosabb feladat. Megfigyeléseik szerint a legtöbb egészségügyi probléma gyökere a mentális és érzelmi túlterheltségben, illetve a túltengésekben keresendő. Amennyiben az elme elveszíti a belső békéjét, kiegyensúlyozottságát és nyugalmát, a belső szervek sem tudnak megfelelően működni.

Az ősi hagyományok, így az öt elem tana és a jin-jang egyensúly elve szerint az egyes érzelmek közvetlenül hatnak a különböző szervekre.

Így például a tartós feszültség vagy depresszió gyomorfekélyt és emésztési zavarokat okoz, a fojtogató düh kifejezetten a máj működési elégtelenségében mutatkozik meg, a szomorúság energetikai pangást idéz elő a tüdőben, míg a félelem a vese és az epehólyag zavaraihoz vezet.

Emiatt elengedhetetlenül fontos felismerni, hogy a betegségek elkerülése érdekében meg kell tanulnunk uralni és kiegyensúlyozni a gondolatainkat, valamint az érzelmeinket – azaz visszaállítani belsőnkben a harmóniát.

A csendes meditáció és a mély ellazulás ereje

A belső harmónia és a tartós békesség eléréséhez az ősi tudósok elengedhetetlennek tartották a csendes meditáció gyakorlását. Ennek lényege az volt, hogy elcsendesedve megpróbáltak teljesen megszabadulni a felkavaró gondolatoktól, hogy elméjük tiszta, zavartalan és nyugodt maradjon.

Ha az elme megnyugszik, a háborgó gondolatok és az érzelmek is lelassulnak, aminek következtében szellemileg és érzelmileg egyfajta belső szabadságot adó, tiszta állapotba kerülünk – ez a folyamat valójában a hatékony érzelmi önkontroll alapja.

Amennyiben sikerül mélyen belemerülnünk ebbe a „nem gondolkodó” állapotba, a fizikai testünk teljesen ellazul, sőt, még a belső szerveink szintjén is képessé válunk a feszültség oldására. Egy ennyire ellazult testben pedig az életenergia (csi) teljesen természetesen, akadálytalanul és erőteljesen tud áramolni, ami az ősi kínai tudományban rendkívül népszerűnek és széles körben elterjedtnek számított.